Felejtsetek, nem is voltam,
Egy ismeretlent leltek holtan
A Földön csak álmomban voltam.

Könnyes szemmel, meglepetten nézel rám,
majd a sötétség leple borul tekintetedre,
és összeesel egy új kor hajnalán,
amikor az életedet helyezted kezembe.

Mert az irántad érzett féktelen gyűlölet
egy röpke pillanatban megölte a lelkedet.
És most itt fekszel üveges szemekkel,
amik még nem olyan régen tele voltak élettel.

A sötétség ura feléd nyúltja rothadó kezét,
és magához szólít egy ismeretlen világba,
ahol gyűlölet alkotja a démonok lényét,
ott majd a bocsánatomért esedezel, de mindhiába!

A véred lassan árad szét a padlón,
mint a sűrű köd egy hideg téli éjszakán.
És én nevetek rajtad, földi halandón,
míg a vér az ereidben táncot jár.

És ím, a bosszú beteljesedik, minek szavait
egy megszakadt szív vérével írtak az örökkévalóságba,
és a kárhozatalra ítélt bűnös megbánja tetteit,
de az idő lejárt, ezért irány a Pokolba!

A földi hamvaidat egy hirtelen jött szellő
tovafújja a messzi éjszakába.
És lám, csak most könyörög és retteg ő,
hogy szánalmas kis élete ne vesszen kárba.